A SzomatoDráma módszerről dióhéjban

Dr. Buda László, orvos, pszichiáter és pszichoterapeuta azonos című könyvét alig több mint egy éve adta ki a Nyitott Akadémia, és ebben a könyvben, illetve előadásaiban a szerző a testünkhöz fűződő viszonyunk olyan alapvető kérdéseit feszegeti, amely új megvilágításba helyezheti az egészséghez és az egész élethez való hozzáállásunkat.

Alig néhány száz éve, hogy a középkori kolostori gyógyításban a betegség okának a bűnt tételezték fel, és gyógyszereken túl imával gyógyították, előtte a csillagokban kerestek válaszokat, majd egyszerűen eltöröltek mindent, és elkezdtünk kifelé mutogatni: vírusokra, kórokozókra, balesetekre és szülőkre (genetika, hajlam), de soha, a világ történetében még soha nem fordult elő, hogy a beteg önmagában kereste volna a betegsége okát és kérdésére a válaszait.

A betegség tragédia, fájdalommal, küzdelemmel és szenvedéssel jár, sokszor akár szociális kapcsolataink romlásával, elvesztésével is, és a legrosszabb esetben akár életünk vagy teljességünk érzésének, testi funkcióink elvesztésével is.

Születésünktől fogva egészen utolsó lélegzetvételünkig, meg talán még egy picit azután, össze vagyunk kötve testünkkel és világunkkal, ebben élünk, és azt hiszem, méltán mondható, hogy ha valaki, hát mi magunk bizonyosan mindennél jobban ismerjük annak részeit, sejtjeit, érzeteit és működését. Függetlenül attól, hogy milyen a testünkhöz fűződő kapcsolatunk, elválaszthatatlan társunk a test kölcsönös függésben azt szerető vagy nem szerető, elítélő vagy éppen elfogadó elménkkel, vagy nevezzük léleknek, vagy akár szellemnek is, ahogy tetszik! Buda László előadásaiban felveti a kérdést: miért ne legyen hát ez a kapcsolat mondjuk jó, gyümölcsöző és örömteli, vagy legalábbis elviselhetően kellemes? De vajon mi kell ahhoz, hogy a testünk és közöttünk a kapcsolat zökkenőmentessé válhasson?

A kommunikáció, az elfogadás és a szeretettség érzése sok megromlott kapcsolat gyógyítója volt már. Felmerül hát a kérdés: miért az az első dolog, ha testünkkel megromlik a kapcsolatunk, hogy egy külső, harmadik személyhez fordulunk, hogy megmondja, mi bajunk van, és miért az az utolsó, hogy megkérdezzük önmagunktól: mit szeretnél ezzel? Mi a baj, mi történt? Az az utolsó, hogy önmagunkra figyeljünk, miközben nap mint nap kritikai megjegyzésekkel illetve, önmagunkat ostorozva támadjuk lelkünk lakhelyét, elégedetlenül szemlélve a test elégedetlenségének jeleit, saját rombolásunk és figyelmetlenségeink nyomait. Csodálkozunk hát, hogy a test, kvázi szuverén sejtjeink időnként fellázadnak, és azt mondják elég?!

Plüss-szervecskék a térben

A szerző és a SzomatoDráma módszer feltalálója megpróbálta a pszichodrámából meg a családállításból már ismert tudati tartalmaink külső térbe való kivetítésének eszközrendszerét a gyógyítás szolgálatába állítani, ezáltal lehetőséget, teret adva a testünkkel, szerveinkkel vagy akár sejtjeinkkel való kommunikációnak. Nyilván ha mindezt a tükör előtt gyakorolnánk, figyelmesen beszélgetve önmagunkkal, meghallgatva testünk üzenetét, az is éppen elég lenne,de talán mégis megkönnyítheti ezt a belső munkát, ha egy csoport tagjainak segítségével szerveinket valódi beszélgetőtársakként jeleníthetjük meg.

Lehet a módszert szeretni és nem szeretni, elismerni és elítélni, de mindenekelőtt kipróbálni érdemes, mert okozhat meglepetéseket!

Bővebb információ a módszerről elérhető az alábbi kisfilm megtekintésével:

 

Szeretnéd kipróbálni ingyen?

Ha kíváncsi vagy, milyen egy vezetett erdőfürdőélmény, letöltheted az ingyenes érzékek felébresztése meditációs hanganyagot.

Közelgő programok

Nincs találat

A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.