“A malignus tumorsejteket (rosszindulatú daganat sejtjei) az ép szövet sejtjeitől megkülönböztető kóros jellemzők:

  • autonóm növekedési forma: a szervezet és más sejtek, szövetek szükségleteihez nem alkalmazkodó, a szervezet számára funkcionálisan hasznos/szüksége működésre látszólag képtelen
  • eltérő mikroszkópos szerkezet
  • kóros anyagcsere: nem a szervezet szükségletei szerint szabályozódik
  • hiányzik belőlük az önmegsemmisítő gén”

(Forrás: Gyévi élettan-kórtan jegyzete, 2015.)

Néha az a benyomásom, hogy az emberiség a bolygón olyan, mint a testben a rák: autonóm életforma, amely a környezete igényeinek figyelembevétele nélkül növekszik, terjed, szaporodik és felél mindent, és lám, másnak is ez az érzése, hát álljon itt egy kisfilm, benne egy impresszióval az “Ember” földi létéről…

Azután az jut eszembe: meglehet, hogy mégsem az én dolgom ítélni az emberiség tevékenysége felett, és lehet, hogy mi is olyanok vagyunk, mint a bélflóra hol elítélt, hol támogatott lakossága, akiknek tevékenységét mindenféle felsőbb akarat céljai – azaz a szervezet mint nagy egész, meg a belek mint kis egész – harmonikus működésének viszonylatában ítéljük meg, meg hogy él-e boldogan a gazdatest, s hogy mekkora a felsővezetés által a rendszerben tapasztalt “összjó”, nem pedig élből bélyegezzük meg őket jónak és rossznak. A bélben, ahogy mondják, farkastörvények uralkodnak, tulajdonképpen minden mindennek farkasa (kivéve a fajtársakat, akik elvileg egymással tök jól megvannak), néha talán összefognak az egyes fajok, máskor meg nem, és talán ugyanígy lehet ez a világban is, ahol mi, emberek, szerencsés helyzetünknél fogva éppen jól tápláltan gombaként növünk, szaporodunk és gyilkolásszuk össze-vissza a bioszféra másféle érző lényeit magunk kedvére és hasznára, kakaskodva az általunk “magunk alá csinált” kis szemétdombon.

Azt hiszem, ha baj van velünk, gazdatestünk, az Élet, nem nézi soká tétlenül gyilkos tetteinket, és bizonyosan fellép majd ellenünk az univerzum gyógyító kezénél, ha pedig nem, akkor talán ez éppen így van rendjén, s tevékenységünk lehet, hogy áldásos az összjó szempontjából – kövezzenek meg bár, de fenntartom ennek lehetőségét. De mi van akkor, ha az Élet kezéből már oly mértékben kicsúsztak a dolgok, s a világ cachexiás (végstádiumó daganatos betegek kóros lesoványodása) testének felsővezetése, az Isten, már olyannyira elvesztette az irányítást a homo-malignus-obesitas mindent felemésztő életvágya felett, hogy a folyamat már visszafordíthatatlanul a Föld halálához vezet?

Talán az mégsem érkezett még el, azt hiszem, hiszen nyílnak még a virágok, és zöldek a fák, és az Ember is irtja önmagát szorgalmasan, ha más nem, valamilyen Isten nevében “sugárterápiás” tömegpusztító fegyverekkel, meg mérget is adagolunk magunknak végülis éppen eleget, és igen, ott van a rák, amely egy hihetetlenül elterjedt analógiája földi működésünknek testünkben, s évente milliókat visz el! Megy ez, van itt beavatkozás még, azt hiszem!

De azt is hiszem, hogy a mi, az egyén tudati hozzáállása nagyban meghatározhatja, hogy élősködő, autonóm növekedési formaként, afféle rákként, vagy a “flóra részeként” tekinthet-e inkább magára, és a “nemrákság”  titka talán éppen abban rejlik, hogy önmagunkon és saját fajunkon kívül másokra is figyelünk, és azt hiszem, sokan megteszik ezt, és mától talán újult erővel én is, még inkább is, erőteljesebben megteszem, hogy ne legyek ráksejt, hanem figyelek

  • más létezőkre, más élőlényekre, összjóra;
  • arra, hogy anyagcserém ne kóros legyen, hanem éppen annyit vegyek el, amennyi ténylegesen szükséges;
  • arra, hogy ne törjek többé halhatatlanságra, mert egyrészt úgysem sikerül, és azt amúgy is csak a ráksejtek tudják, és azok is csak addig, amíg fel nem élik teljesen a gazdatest tartalékait; s amikor a cachexiás gazdatest minden eltartóképességét elveszítve elhull, elpusztulnak szépen vele, ahogyan az ember is lehullana a Föld javainak elvesztésével, mégpedig feltételezhetően néhány napon belül!

Nem jó ráknak lenni a Földön: miközben tudat alatt a halhatatlanságra, a kontrollra, a hatalomra törekszünk, önmagunkat pusztítjuk el, és minden mást is, amiért élni érdemes. Fogadjuk el ezért a közösség szolgálatát, az abban betöltendő szerepünket, foglaljuk el tényleges helyünket a világban, és merjünk meghalni, amikor eljön annak is az ideje, mert ha nem tesszük, hiába hihetjük magunkat halhatatlannak egy darabig, végül a világgal együtt pusztulunk el!

Ám amikor a világnak arcában tükröződni látom majd arcomat, életem testében öröknek tetsző lehet.

Szeretnéd kipróbálni ingyen?

Ha kíváncsi vagy, milyen egy vezetett erdőfürdőélmény, letöltheted az ingyenes érzékek felébresztése meditációs hanganyagot.