Ma reggel, ahogy kiléptem a konyha helyére nőtt katasztrófa sújtotta területre – kávééért természetesen –, kicsit aggódva fordultam a szekrényajtóhoz, mert egyetlen dolog van, amit a mosogatásnál is kevésbé szeretek: ha túlélőbögrék után kutatva kell átküzdenem magam a romokon, mielőtt hozzájutnék az élet barna és keserű aromavizéhez.

Eszembe jut, hányszor elmondta anya, hogy mennyire szar, amikor mosatlannal fekszik, mosatlanra ébred, és még a munkából is mosatlanra ér haza, de akkor még nem annyira éreztem át ennek a szenvedésnek a súlyát. Ma viszont már biztosan tudom, hogy a mosatlan edények a világnak azt a legidegesítőbb dolgát képezik, amelyekből sohasem lehet kifogyni 30 percnél hosszabb időre, még akkor sem, ha az ember egyedül lakik. Mindenhonnan jönnek… rémületes!

Node térjünk vissza oda, amikor leemeltem a polcról egykedvű elfogadással a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kar Vezetéstudományi Intézetének azt a bögréjét, amelyet olyan boldogan fogadtam el két évvel ezelőtt, amikor egy egész rakás menedzsmenthallgatót vezettünk körbe a papírgyárban nemzetközi szinten is elképesztően nagy tudású és művelt úriember főnököm meg én. Akkor egyszer beültem a prezentációra magam is, és kéjesen meglepő lelkesedéssel és kíváncsisággal ittam AB. szavait, majd amíg ő felkészült az ifjúság gyári sétáltatására, én kvízt indítottam közöttük, hogy tanuljanak mán kicsit a fenntarthatóságról és a vállalati felelősségvállalásról is, ha már menedzsment szakirány, így van? Hátha valamelyik kedvet kap a CSR-hez meg a mindenféle jósághoz, amit egy felelős vállalat ténylegesen megtehet! Nem sokat hallottak róla…

A reklámajándékosoktól kapott “kapcsolatokat (sz)építünk” bögre is az egyik kedvenc, meg a piros-fekete ikeás teásvödör, amelyet egy exemtől nyúltam le munkahelyi bögrének (nagyon nehéz volt jelző nélkül hivatkozni rá, szóval remélem, hogy kapok érte mennyországkupont 😉 )

Iszonyúan élveztem a tanítást meg a sok kíváncsi, lelkes arcot, csillogó szempárokat, ezért az akkor hálából nekem ajándékozott bögrét szorongatva mindig nagy örömmel emlékezem. Ám ezúttal – ó bosszúság! – a rosszul elmosott bögre alján tán még tavaly óta ott sunnyogó, beszáradt kávémaradék figyelmeztetett, hogy nem! Ez nem az a nap.

Akkor ismét a szekrényhez fordultam, mint ahogy odafentről kér az ember valamit, kicsit megilletődve, félénk alázattal, és már-már feladtam, attól rettegve, hogy a hülye “hot solution”-ös bögrét kell majd használnom. Ti. egyszer valami nem túl magas EQ-val megáldott, egyébként igen alulképzett felsővezető úgy gondolta, hogy jó ötlet lesz egy szervezeti átalakulás érintettjeinek ez az enyhén cinikus ajándék, ezzel is megmutatva, mennyire alábecsüli, semmibe nem nézi, egy teával megoldhatónak tekinti az “alattvalókat” ért traumát; meg amúgy is: ha jól emlékszem, kaptak csokit is – ezzel tömte be egyszer s mindenkorra a szájukat, szóval nem is értem, minek őrizgetem még a szekrényben azt a szart, de mindig reménykedem, hogy egy napon majd képes leszek viccesnek látni a feliratot, mert amúgy egyébként akár az is lehetne, ha nem emlékezném mögé a sok szemetemet. Sheldon is megmondta: ha valaki ápszet, akkor az az aljárás, hogy hotbevridzset kell neki adni, meg kell paskolni a vállát, és mondani kell, hogy “there, there”.

Ekkor történt, ott, ahogy pásztáztam a polcot, hogy megláttam a mátraházi mókuskás bögrét, és ettől igen felderült az arcom, s már kaptam is ki, hiszen ez az egyik kedvencem! S fordultam a vízforraló felé (szegény vagyok, és pár hete elfogyott a kapszulám, szóval hetek óta zöldkávés instant vacakkal tartom magam életben, és itt üzenem a kedvenc kávém kapcsolatgyárának, hogy szívesen megemlítem őket néha a cikkeimben havi néhány kapszuláért cserébe, meg amúgy is, ha pénzt adnak, mert amúgy létezhetnek ám szponzorált blogbejegyzések), és az jutott eszembe: milyen csodálatos is lenne, ha az élet minden eseményének, történésének azzal a váratlan, meglepetésszerű örömmel tudnék örülni, ahogyan ezt a mátraházi mókuskás bögrét fogadtam.

Minden egyes nap minden egyes percében új és új dolgok történnek velünk. Nem volna csodálatos, ha a meglepetés tágra nyílt szemeivel és szívdobogtató örömével pillantanánk oda? Ugyanazzal az örömmel, amelyet máskor még egy olyan apróság is képes előhívni, mint egy megkopott, festékfoltos kávésbögre?

 

Nem muszáj amúgy, csak kérdezem… Jó reggelt, kedvesek!

Szeretnéd kipróbálni ingyen?

Ha kíváncsi vagy, milyen egy vezetett erdőfürdőélmény, letöltheted az ingyenes érzékek felébresztése meditációs hanganyagot.